Augusztus 31. Szombat

El se merem hinni! Holnap megyek vissza a Roxfortba! Erre vártam már egész augusztusban. Tudniillik nagyon elegem van a húgomból. Na igen. Petunia Evans. A családom legelviselhetetlenebb tagja. Nem akarok rosszat mondani a húgomról, de ő a legnagyobb mugli, akivel valaha találkoztam. Persze nem nézek le senki mugli származású embert – hiszen én is az vagyok. Meg az nem is én lennék, hiszen én nem szeretek senkit se bántani. Még Pitont se szívesen átkoznám el. Ez vagyok én. Na de Potter! Róla nem igazán lehet elmondani, hogy senkit nem átkoz meg, és hogy őróla példát lehet venni, mert olyan jó a magatartása. És persze a barátai ugyanolyan idióta alakok. Főként Sirius Black. (Na jó, talán Remus Lupin nem annyira). Na de nem is hergelem magam, inkább megyek, mert még be kell pakolnom.

Szeptember 1. Vasárnap

Itt ülök a kocsiban. Megyünk ki a King’s Crossra, indul a vonat. Cseppet sem izgulok. Á, dehogy. Csak teniszlabda méretű gombóc van a torkomban. Hiszen eddig minden évben történt kisebb-nagyobb dolog az indulásnál. És ezek a dolgok legtöbb esetben Potterhez és Blackhez köthetőek. Nagyon unom már, hogy Potter mindig ott van, ahol én. Üldöz az állítólagos szerelmével. Kiver a veríték, ha rágondolok. Nyugi Lily. Nem fog történni semmi. Na persze, jó duma. Húú, megérkeztünk, később még írok.

Szeptember 1. Vasárnap este

Na, most részletesen leírok mindent, ami velem történt ma. Először is megérkeztünk, és elbúcsúztam a családomtól. Végre! Tíz teljes hónap Petunia nélkül. És már nagyon vágytam a barátnőim után. Felpakoltuk a ládámat, és én elindultam megkeresni a barátnőimet. Az egyik fülkében meg is találtam őket. Benyitottam, majd hirtelen öt test zuhant rám, és a barátnőim sikoltozásán (végre itt vagy!) kívül semmit nem hallottam. Mikor végre elengedtek, vigyorogva szétnéztem. Mellettem állt Lizzie, a legjobb barátnőm. Még négyen ültek a fülkében: Vani, Katie. Amy és Alice. Amy és Alice ikrek, a Greatleen ikrek. Szőke hajuk és kék szemük van. Alice-t egyszer már maga Sirius Black is megkörnyékezte, de mivel Alice titkon Frank Longbottomot szereti, ezért szépen lerázta magáról Blacket. Black meg el volt ájulva, mert nem értette, hogy őt, a férfiak netovábbját hogyan utasíthatta vissza egy lány. Szerintem nem sokat nézett ki Aliceből. Lizzie igazi neve Elisabeth Vorm, és göndör barna haja van és kék szeme. Itt megjegyzem, hogy az Elisabethet utálja, amit meg is tudok érteni. Katie neve Kate Sander és egyenes fekete haja van és bogárfekete szeme. Vani igazi neve pedig Vanessa Mason, és hullámos fekete haja és barna szeme van. A társaságból csak nekem van vörös hajam és zöld szemem. A szemem tetszik magamon a legjobban, mert smaragdzöld, és a sötétben néha olyan, mintha világítana. Na de térjünk vissza a fülkéhez. Miután leültünk, mindenki a nyara részletes ecsetelésébe kezdett. Megtudtam többek között, hogy Alice és Amy Spanyolországban voltak, Lizziék a görögországi nyaralójukban, Katie pedig a nagyszüleivel Olaszországban. Vani és én viszont összetalálkoztunk Franciaországban, mert, mint kiderült, ugyanoda mentünk nyaralni. Mondanom sem kell, hogy minden időnket együtt töltöttük és a pasikkal ismerkedtünk. Sikerült összehoznunk egy jó kis haveri kört. Éppen azt meséltük, amikor éjjel fürödtünk a tóban, amikor berobbantak a tekergők. Nem tudom, hogy miért így hívják őket, de nem is nagyon érdekel. A tekergők négyen vannak. Peter Pettigrew (kicsit béna alak, és egy kicsit úgy néz ki, mint egy patkány), Remus Lupin (egész jó fej és velem együtt prefektus), és most jön a szörnyű része: Sirius Black és James Potter. Ezekre nincs szó. Na, szóval Potter és Black nagy kegyesen bevonultak, és ledobták magukat mellénk. Potter természetesen mellém ült. És, ugyebár ő, a ’nagyon jófej’ srác nem bírná ki, hogy ne szólaljon meg, tehát csak úgy lazán odavetette:

- Na mi van, Evans? Hogy telt a nyarad? Hiányoztam? Nem, ezt inkább meg se kérdeztem, mert biztosan igen. Gondolom, amikor a francia haverjaiddal fürödtél, akkor is csak rám tudtál gondolni. –mondta. Én meg nagyon dühös lettem, mert nem elég, hogy egy felfuvalkodott hólyag, még hallgatózik is. Úgy hogy nem tudtam megállni, hogy ne szóljak vissza:

- Na mi van, Potter? Anyukád nem tanított meg rá, hogy nem szabad hallgatózni? Köszönöm kérdésed, nagyon jól telt a nyaram, mert te nem voltál mindenhol ott. És képzeld, nem hiányoztál, mert én csak Vanival, Daviddel és Lionnal voltam. Ó Lion, máris úgy hiányzol! – sóhajtottam fel színpadiasan, és amikor senki nem vette észre, Vanira kacsintottam. Potter megrökönyödött arccal nézett rám, Black úgyszintén. A hirtelen beállt csendet Remus használta ki.

- Lily, a prefektusokat és az iskolaelsőket az első kabinban várják –szólalt meg.

- Oké, megyek –mondtam, majd elindultam kifelé. Huhh, ezt megúsztam, gondoltam magamban. Viszont meghallottam, hogy Potter mögöttem felállt. Megfordultam, és nyugodt hangon megkérdeztem:

- Te mégis hová indulsz? Nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de te nem jöhetsz velem, mert csak a prefektusokat és az iskolaelsőket várják, az idiótákat nem –mondtam enyhe gúnnyal a hangomban. Erre viszont Black felmorudult:

- Ő is iskolaelső, te hülye!

Erre megdermedtem, és a rosszullét kerülgetett. Majdnem elájultam. Lizzie valószínűleg látta ezt rajtam, mert felugrott, hogy elkapjon, ha netán ez megtörténne. Én abban a pillanatban sarkon fordultam és kirohantam a fülkéből, a vonat elejét megcélozva. Szegény Remust majdnem fellöktem. Hallottam, hogy Potter utánam jött, de én elkezdtem gyorsabban szaladni, majd mikor az első fülkéhez értem feltéptem az ajtót és bementem. McGalagony professzor már ott várt, és igencsak meglepődött, amikor majdnem fellöktem.

- Miss Evans, jobban tenné, ha visszavenne a tempójából, mert magának, mint iskolaelsőnek példát kellene mutatnia –pirított rám.

- Elnézést, tanárnő –feleltem és leültem az ablak mellé. Éppen csak annyit tudtam megállapítani, hogy a helyiséget tértágító-bűbájjal kezelték, hogy McGalagony szabadon sétálhasson, mikor megérkeztek a gfiffendéles prefektusok és Potter.

- Üljenek le –kezdte a professzor. – Azért hívattam ide magukat, mert idén rendezünk egy bált, karácsonykor. Ennek szabálya az, hogy a prefektusok csak prefektusokkal mehetnek, illetve, hogy az iskolaelsőink egy párt alkotva együtt táncolják a nyitótáncot –itt jelentőség teljesen rám és Jamesre nézett. – Megjelenés dísztalárban kötelező. Egyik roxmortsi kirándulásuk alkalmával megvehetik majd a ruhát. Ezekről az információkról a másik három ház prefektusai házvezető-tanáruktól szereznek tudomást. Most kérem siessenek, mert hamarosan megérkezünk –fejezte be, és kitessékelt minket.

Láttam viszont, hogy Remus nem jött ki. Biztos valamiről beszélni akart McGalagonnyal. A partnerválasztásos téma láthatólag nem mindenkinek volt ínyére, mert többen morgolódtak. Én, amilyen gyorsan csak tehettem, visszasiettem a lányokhoz. Mikor beléptem a fülkébe, meglepve tapasztaltam, hogy Black és Pettigrew még mindig ott vannak. Fogtam magam, és kilökdöstem őket, majd bezártam az ajtót. Átöltözés közben mindenről beszámoltam a csajoknak. A bált örömmel fogadták, de még jobban lázba hozta őket a ’partnerem’. Teljesen beindult a fantáziájuk, és gondolatban összeboronáltak Jamesszel. Persze egyikük se vette figyelembe, hogy én mit gondolok a dologról.

- Annyira szép pár lesztek –lelkendezett Vani.

- Ja, és akkor Lizzie mehet Blackel –morogtam, és már kezdett felmenni benne a pumpa. De nem hagyhattam figyelmen kívül, hogy az említett elpirult.

- Jaj, Lily. Ne legyél már ilyen morcos. Árt a szépségednek –cukkolt Amy.

- Igen, gondolj bele, egy ilyen jóképű fiúval összeházasodsz, és lesznek gyerekeitek…- álmodozott Alice.

- Gondolj csak bele, egy kis Potter –fűzte tovább gonoszan vigyorogva Katie.

- NA MOST AZTÁN ELÉG LEGYEN! –kiabáltam. – AZT IS FIGYELEMBE KÉNE VENNI, HOGY ÉN MIT GONDOLOK POTTERRŐL! UTÁLOM! ÉS EZT TI IS NAGYON JÓL TUDJÁTOK! –majd elfordultam és elkezdtem pakolni a cuccaimat. Szuper, gondoltam. Tuti, hogy az egész vonat hallotta. Azt viszont nem láttam, hogy a barátnőim mit csinálnak mögöttem.

- Lily –szólalt meg Alice félénken. Erre már megfordultam. –Nem akartunk piszkálni.

- Igen, mi csak az igazságot mondtuk –mondta Vani. Itt csúnyán néztem rá. –Illetve amit mi gondolunk –tette hozzá gyorsan.

- Na jó, bocsássatok meg, nem akartam így kiborulni –böktem ki szégyenkezve.

- Semmi baj, nekünk se kellett volna ezt felhozni, mert tudjuk, hogy milyen érzékenyen érint ez a dolog –felelte Amy.

- Na jó, ejtsük a témát, mert megérkeztünk –szólt gyorsan közbe Lizzie. Látta rajtam, hogy megint kezdek kicsit bedühödni.

- Igazad van, menjünk –mondtam, lenyelve a mérgemet.

Leszálltunk a vonatról, szereztünk magunknak fiákert anélkül, hogy Potter és Black bekavart volna. A bejárati csarnokon is gond nélkül átjutottunk. Leültünk az asztalhoz, ki-ki a saját házához. Amy a Hollóháthoz, Katie a Mardekárhoz, Alice Vani Lizzie és én a Griffendélhez. Mikor mindenki helyet foglalt, bevonultak asz elsősök. Ahogy néztem azt a sok kicsi megszeppent törpét, egy pillanatra elfogott a sajnálat. Elmerengtem a mi beosztásunkon. Hogy féltünk, meg persze nagyon kínos volt, hogy mindenki minket nézett. Miután a vonaton összeismerkedtünk mind a hatan, nekem a lányok meséltek arról, hogy itt házak vannak, és arról, hogy mi a szerepük. Hiszen mindannyian aranyvérűek, tudták, hogy hogy van ez. Ezek után azon izgultunk, hogy egy házba kerüljünk, meg persze azon, hogy senki ne a Mardekárba. Először én kerültem sorra. Remegő léptekkel léptem oda a székhez, és miközben a süveg azon gondolkodott, hogy melyik házba kerüljek, addig én végigjártattam a szemem az asztalokon, majd az előttem álló csapaton. Az asztaloknál megakadt a szemem egy frissen beosztott griffendéles fiún. Sunyi vigyorából rögtön levontam a következtetést, hogy vele nem igazán leszek jóban. A többi elsős között a barátnőimet kívül egy fiún is megakadt a szemem. Hollófekete haja volt, és gyönyörű csokoládébarna szeme. Ő is engem nézegetett. Gyorsan elkaptam a fejem. (Akkor még nem tudtam, hogy az előttem állófiú James Potter, az asztalnál ülő pedig Sirius Black, és azt sem, hogy mennyi bosszúságot fognak okozni nekem). Egy hangra figyeltem fel. A süveg meghozta döntését: - Griffendél! –két érzés közt hánykolódva sétáltam oda az asztalunkhoz. Egyrészt örültem, hogy nem a Mardekárba kerültem, hanem oda, ahova maga Albus Dumbledore is járt, viszont már akkor is sajnáltam, hogy pont abba a házba, ahova az a fiú is, akit láttam. Ezek után már csak a beosztásra figyeltem. Utánam az ikrek következtek. Alice is a Griffendélbe került. Hogy örültünk. Aztán Amy következett. Feszülten néztem Amyt, és vártam, hogy a düveg elkiáltsa magát:- Griffendél!- , de ez nem történt meg. Helyette ezt mondta: -Hollóhát!- és teljesen ledöbbentem. Nem tudtam elképzelni, hogy két testvér, két iker hogy kerülhetett külön. Úgy láttam, a többiek sem. Vani már idegesebben ment oda, mert a történtek után ő is nagyon félt, hogy nem velünk lesz. Boldogan sóhajtottunk fel, mikor a Griffendélbe került. Katienél már sokkal bizakodóbb voltam, mert nem rettegtem attól, hogy más házba megy. Hiba volt, mert a süveg a Mardekárba osztotta. Ez sokkal nagyobb baj volt, mint hogy Amyt a Hollóhátba. Nagyon sajnáltam Katiet, hogy a legrosszabb hírű házban fog tanulni, ugyanakkor féltettem is őt attól, hogy a többi mardekáros talán rossz útra téríti. Nem kellett volna, hiszen Katie minden szabadidejét velünk tölti, és utálja a mardekárosokat. Lizzie volt az utolsó, akit beosztottak, a Griffendélbe került. Szerencsére.

És ma, ahogy néztem, amint az utolsó elsős is elfoglalta a helyét, egyszerre elöntött a boldogság attól, hogy itt lehetek. Dumbledore beszéde és a vacsora után elindultunk a klubhelyiségbe. Én megkérdeztem az új jelszót McGalagony professzortól, és utat vágtam magamnak a tömegben. A klubhelyiség előtt találkoztam a csajokkal, és kimondtam a jelszót (Sellőpikkely). Gyorsan bemásztunk, és Vaniék felrohantak a hálóba, mielőtt tanúi lesznek Potter és a bandája bevonulásának. Én nem mehettem, mert el kellett magyaráznom az elsősöknek, hogy mit hol találnak. Mikor az utolsó elsős is elment, meglepődtem. Persze nem azon, hogy milyen szép tiszta a klubhelyiség, hanem azon, hogy Potteréket nem láttam sehol. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de nem is érdekelt. Éppen felindultam a hálóba, amikor kiabálás ütötte meg a fülemet. Valaki a Dáma portrájának túloldaláról üvöltött. Nevezetesen Sirius Black, és azt, hogy “Engedjetek be!”. Ezt onnan tudtam (hogy Black üvöltött), hogy elég sokat hallottam már Blacket üvöltözni. Így hát nagyot sóhajtottam, és kimásztam a folyosóra. Persze egyenesen Black arcába, és mivel nem vett észre (nem tudom, hogy hogyan csinálta), belekiabált az arcomba. Azt hittem, hogy ott helyben megsüketülök. Két kézzel befogtam a fülem, és másztam volna vissza, de Potter elkapta a karomat és visszarántott. Én mérgesen odasziszegtem Blacknek:

- Ha legközelebb a dühödet szeretnéd levezetni, akkor azt légyszíves egy kilométeren belül ne tedd! A te hibád lesz, ha megsüketülök!

Majd elrántottam a kezemet, kimondtam a jelszót és egyenesen felrohantam a szobánkba. Most itt ülök az ágyamon, és azon gondolkozom, hogy a tanév végéig vajon miket kell még nekem elszenvednem.