Az Abszol úton

Hajnalodott. A Nap sugarai vörösre festették a házakat. Volt egy ház azonban nagyon messze a legközelebbi falutól. Nem is ház. Inkább egy kisebbfajta palota. Az épület maga hatalmas volt. Több szintes, széles építmény, hatalmas ablakokkal, hatalmas erkélyekkel, hatalmas terasszal, hatalmas kerttel, hatalmas úszómedencével…. Egyszerűen minden hatalmas volt. Rengeteg felesleges pompa. Egy egyszerű, falusi, vagy akár városi embert is megrémített volna.

Hát még hogy megrémített egy fiatal lányt öt nappal ezelőtt, aki egy kisvárosból, szinte már faluból érkezett. Úgy érezte, megfojtja ez a sok fényűzés. Ez a lány most egy nagy szobában aludt, a ház harmadik emeletén. Aki belép a szobájába, először biztosan azt a cikornyásan díszített baldachinos ágyat pillantja meg, ahol a lány feküdt. A szobához tartozott még egy nagy, cseresznyefából készített szekrény, egy fésülködőasztal, egy íróasztal, egy könyvespolc és egy éjjeliszekrény. Mind tompa színű volt, s egytől egyik hűvösséget árasztott magából. Cseppet sem volt otthonos, és mugli találmányt még csak véletlenül sem lehetett volna fellelni benne.

Amikor az óra nyolcat ütött, kopogtak a szépen faragott ajtón.

- Hailey! Kelj fel! Nyolc óra van, apánk már türelmetlenül vár minket – mondta egy kicsit mély tónusú fiúhang.

A lány szemei kinyitódtak, és dühösen tekintett az ajtó irányába.

Az az átkozott Draco! Már milliószor megmondtam neki, hogy ne nevezzen Haileynek! Hogy lehetne vele megértetni? –füstölgött magában. Kimászott az ágyból, miközben hallotta, hogy “szeretett” féltestvére ledübörgött a lépcsőn. Ő pedig szépen lassan odasétált a szekrényéhez, kivett belőle egy farmert és egy kék topot, ami illett a szeme színéhez, és felöltözött. Majd megfésülte a haját a fésülködőasztal előtt, összefogta egy copfba, és halványan kisminkelte magát. Igazából nem volt semmihez kedve, így csak egy kis szájfényt meg pirosítót tett fel, meg szempillaspirállal ügyködött még egy kicsit a szemén. Volt egy földig érő tükör is a szobájában, abban megnézte magát, és megállapította, hogy jól néz ki. Fogta a kis hátitatyóját, és kilépett az ajtón.

- Hailey, gyere már! – kiabálta neki lentről Draco.

Dühösen fújtatott egyet, majd ledübörgött a lépcsőn, és megállt Draco előtt.

- Hányszor mondjam el, záptojás agyú barátom, hogy ne hívj Haileynek? Az én nevem Honey! –sziszegte dühösen.

Draco gúnyosan felhúzta a szemöldökét, Narcissa pedig rászólt:

- Hailey, kérlek, nem illő, hogy egy aranyvérű lány úgy üvöltözzön, mint egy piaci kofa – kezdte a kioktatást, de ekkor belépett a helyiségbe a ház ura, Lucius Malfoy.

- Mi ez az üvöltözés? Csend legyen, és indulunk! – adta ki a parancsot. Honey csendesen megpróbálta megkérdezni Dracotól, hogy mivel mennek, de Draco leintette.

Óóó, na várj csak, egyszer még viszonzom ezt a kedvességet! – hőbörgött magában Honey. Lucius a gyerekeknek adott egy szakadt pergamenlapot, és annyit fűzött hozzá, hogy egy percen belül beindul a zsupszkulcs.

- De apa, miért nem hoppanálhatunk? – kérdezte Draco dühösen.

- Azért fiam, mert nem akarom, hogy a tavalyi eset megismétlődjön. Mellesleg pedig ne mert megkérdőjelezni a tetteimet, mert meg nagyon megbánod! – fenyegetőzött Lucius.

Te jó Isten! Vajon mi lehetett a tavalyi eset? És mit csinálna Lucius Dracoval? – gondolkozott Honey. Nem bírta a Luciust az apjának nevezni, csak ha hangosan kellett beszélnie róla. Akkor megkövetelték. Gondolatban még mindig úgy tekintett rá, mint arra az emberre, aki megölte az anyját, és aki tönkretette az életét. És ezért gyűlölte őt.

- Most! – kiáltotta el magát Lucius.

Honey egy rántást érzett a köldökénél, amit már jól ismert. Majd pár másodperc múlva megérkeztek egy…. helyre. Honey nem ismerte, viszont nagyon furcsa volt. Valami boltféleség lehetett, ám kínálata nem hasonlított egy hagyományos boltéhoz. Mindenféle sötét holmi volt oda bezsúfolva. Többek között az egyik polcon felfedezett egy levágott emberi kezet, de volt még ott koponya, tőrök, és egy különös medál is. Ez rögtön magára vonta a figyelmét. Egy ezüstláncon függött.

Milyen szép. Ugyanakkor felettébb különös. Veszélyesnek tűnik, de ugyanakkor érzek valamit. Valamit, ami belőle árad. Egy különös energiát. De ez nem rossz. Érzem, hogy nem. – tűnődött magában, de ekkor Lucius és Narcissa hoppanáltak be a boltba, és elfelejtkezett a medálról.

Egy hang szólalt meg Honey mögött:

- Á, Mr. Malfoy, Mrs. Malfoy, Malfoy úrfi, és…….a fiatal hölgyben kit tisztelhetek? – kérdezte kíváncsian a hang tulajdonosa.

Lucius hűvösen csak ennyit mondott:

- A lányom, Mr. Borgin.

- A lánya? – vakargatta a Mr. Borginnak nevezett egyén a fejét.

- Igen, a lányom. De nem ezért jöttünk. Narcissa, Draco, Hailey, várjatok meg odakint, nekem még van egy kis elintéznivalóm – mondta ellentmondást nem tűrő hangon Lucius.

Így hát Narcissa kivezette a gyerekeket az utcára. Miután becsukódott az ajtó, Honeynak volt ideje szétnézni.

Egy sötét sikátorban álltak, ahol ugyanolyan boltok voltak, mint ahonnan kijöttek. Ugyanolyan hátborzongatóak. A pillantása a bolt fölé függesztett táblára esett: Borgin és Burkes.

Milyen furcsa egy hely – gondolkodott Honey, és arcáról leolvasható volt az ijedtség. - Minden olyan sötét.

Ekkor kilépett az ajtón Lucius, akinek arca elégedettséget tükrözött.

- Utánam! – szólt, és elkezdte kivezetni a családját a sikátorból.

Honey igyekezett se jobbra, se balra nem nézni, míg végül kiértek a sikátorból. Egy táblát fedezett fel az egyik ház falán: Abszol út.

Fogalma sem volt, hol vannak. Csak ment, mint egy engedelmes birka, Lucius után.

Ahogy nézelődött, felfedezte, hogy ez bizonyára valamilyen varázsló-sétáló utca lehet, mert tele van boltokkal, és egy autó se jár erre.

De hülye vagyok. – korholta magát. Hisz mióta használnak a varázslók autót? Legalábbis a legtöbbjük.

Végigmenve az utcán felfedezte, hogy több üzlet ablakát bedeszkázták, és ezek az üzletek egytől egyig sötéten ásítoztak a járókelőkre.

Egyszer csak Narcissa karon ragadta őt és Dracot, és bevonszolta őket egy üzletbe, amelynek kirakata tele volt ruhaáruval. A cégére egy keresztbetett pálcát és egy tűbe fűzött cérnát ábrázolt.

Mikor beléptek, egy asszony rögtön feléjük fordult.

- Isten hozta önöket. Mrs Malfoy, Mr Malfoy és…...ön kicsoda, bájos kisasszony? – tudakolta az eladó kedvesen.

- Hailey O’neill… - itt Draco erőteljesen oldalba bökte – illetve Hailey Malfoy vagyok. De mindenki csak Honeynak hív, nem igaz, Draco? – kérdezte udvariasan féltestvérét. De a hangja gúnyosan csengett.

- De igen – préselte ki amaz a fogai között.

- Pompás, örülök, hogy megismerhetem, Malfoy kisasszony – lelkendezett az asszony.

- Elnézést, nem akarok udvariatlan lenni, de ön kicsoda? – kérdezte Honey.

- Jaj, milyen buta vagyok, be sem mutatkoztam. Madam Malkin vagyok. És most lássuk a medvét. Gondolom, azért jöttek, mert a gyerekeknek talárra van szükségük.

- Igen. Találja meg nekik a legmegfelelőbbet. A legjobb anyagból varrja a talárokat. A pénz nem számít – fölényeskedett Narcissa.

- Igenis, Mrs Malfoy.

Mire megvették a talárokat, Lucius már türelmetlenül várta őket. Ő eközben feltöltötte gyermekei számára a bájitaltan-alapanyag készletüket (Honeynak mindent megvett, lévén, hogy előtte nem volt Roxfortos, és nem tudta, mire van szüksége), majd együtt elindultak a Czikornyai és Patzába, megvenni a tankönyveket. Míg a “szülei” és Draco nézelődtek, neki is alkalma nyílt rá, hogy jobban körülnézzen, hiszen még soha nem járt itt. Lenyűgözte őt az a sok könyv, ami fölétornyosult. Gyorsan összeszedte a tankönyveket a lista alapján, amit tegnap küldtek a Roxfortból, majd egy kicsit keresgélt még, bár maga sem tudta, hogy voltaképpen mit keres.

Talált egy könyvet: Bájitalcsodák bájitalcsodálóknak – de ezt rögtön félrerakta. Jó volt bájitaltanból, de sosem szerette ezt a tantárgyat. A sötét varázslatok kivédését annál inkább. Nem csoda hát, ha rögtön megakadt a szeme két könyvön. Az egyik Az 500 leggyakoribb átok és ártás, a másik pedig Hogyan védekezzünk? Tippek a fekete-mágia ellen címet viselte. Félrerakta ezt a két könyvet olyan helyre, ahol még megtalálja, mert tudta, hogy ezeket Lucius nem hogy nem venné meg, még meg is büntetné érte, hogy egyáltalán gondolni is mert olyasmire, hogy ezeket elolvassa. Nem tudta, miért. Érezte.

Így hát odavitte a tankönyveket Luciusnak, miközben csak remélte, hogy alkalma lesz még ma visszajönni ide.

Miután a könyveket is megvették, megálltak az utcán. Honey átfutotta a listát. A könyvek, talárok, bájital-alapanyagok megvannak, teleszkópja, üstje, sárkánybőr védőkesztyűje, fiolái vannak, sőt, még seprűje is van. Még David és az anyja vettek neki új seprűt a 16. születésnapjára. Ami júniusban volt. Viszont mindenképpen szeretett volna egy háziállatot.

- Apám, szeretnék egy háziállatot – mondta tisztelettudóan.

- Minek? Draconak úgy is van baglya. Őt meg a Mardekár klubhelyiségében mindig megtalálod. Hiszen Mardekáros leszel –mondta amaz hidegen.

- Na de…..

- Vita nincs! Nem kapsz baglyot! – mennydörögte Lucius.

Draco oldalba bökte.

- Ne dühítsd fel! – sziszegte oda neki, de Honey mintha meg se hallotta volna.

- De apám, én nem baglyot szeretnék. Hanem egy macskát – mondta Honey, és könyörgő szemét Luciusra függesztette.

- Nem. – hangzott a tömör felelet.

Itt közbelépett Narcissa:

- Ugyan már, drágám, az emberek még azt hiszik, nem tudunk kifizetni egy macskát. – duruzsolta férje fülébe.

Lucius vonásai megenyhültek egy kicsit. Narcissa Honeyra kacsintott. Se a lány, se pedig Draco nem hittek a szemüknek.

- Rendben van. Itt a pénz. – Lucius adott Honeynak pár galleont. – Most pedig szabad foglalkozás. Van egy kis dolgom. A pontos idő – ránézett az aranyórájára – 13 ²⁰ . Egy óra múlva itt találkozunk – mondta, majd sarkon fordult.

- Draco, fiam, kérlek vezesd körbe a húgodat. – kérlelte Narcissa a fiát.

- Azt már nem – mondta Draco, majd dühösen elcsörtetett.

- Köszönöm, Narcissa, egyedül is boldogulok.

- Biztosan? Ne menjek veled? – aggodalmaskodott Narcissa.

Honeyt meglepte a nő. Hová tűnt az a fölényeskedő majom, aki Madam Malkinnál velünk vásárolt? – tűnődött.

- Nem szükséges, Narcissa, köszönöm.

Majd otthagyta a nevelőanyját.

Sokáig szótlanul nézegette a kirakatokat. A macskavásárlást mindenképpen a végére szerette volna halasztani, mert gyanította, hogy macskával sehova se engedik be.

Eszébe jutott az a két könyv, amit a könyvesboltban látott.

Még szerencse, hogy maradt a zsebpénzemből. Jó, hogy most volt a szülinapom. – ujjongott magában.

Így hát bement a könyvesboltba, majd kis idő múlva két könyvvel gazdagabban lépett ki az ajtón.

Ekkor meglátott nem messze egy boltot. Annak a kirakata volt a legszínesebb az egész Abszol úton. Eldöntötte, hogy bemegy. A bolt fölé nagybetűkkel ki volt írva: Weasley Varázsvicc Vállalat.

Mikor belépett, megdöbbenve tapasztalta, hogy ennek a boltnak az árukészlete hatalmas. Tucat féle csokodálé, cukor volt itt, de akadt pár ínyencség is. Ilyen volt a vér ízű nyalóka, a csótánycsokor, a sav-a-júj cukorka, és még rengeteg féle dolog. Egy kosárban halomban álltak a csalipálcák, egy másik helyen a felirat szerint Maximuláns termékek sorakoztak. A boltban rengeteg ember – főleg gyerek – volt. Gyanította, hogy sokan közülük Roxfortosok.

A pult mögött megpillantott két teljesen egyforma, vörös hajú fiút. Ott állt még – a pult másik oldalán – egy vörös és egy barna hajú lány, valamint egy vörös és egy fekete hajú fiú. A fekete hajú rögtön megtetszett neki. Dracohoz és a mellette álló fiúhoz képest alacsonyabb volt, de nála, Honeynál magasabb. De Honey nem sok mindent nézett meg rajta, ugyanis a fiú szemei teljesen elvarázsolták. Azok a szemek gyönyörűek voltak. Smaragdzölden csillogtak. Szerencsére a szempár tulajdonosa eddig nem vette észre őt.

A fiú, mintha érezte volna, hogy nézik, egyenesen Honey felé fordult. A lány teljesen elpirult. Ezt már a másik fiú is észrevette. Vigyorogva súgott valamit a vörös hajú lánynak, mire az rámosolygott, és hívó mozdulatot tett felé a kezével.

Honey bátortalanul odament hozzájuk.

- Öhm, sziasztok – köszönt, és halálosan zavarban volt.

- Szia! – köszöntek vissza mindannyian.

- Ginny Weasley vagyok – mutatkozott be a vörös hajú lány. – Ő pedig itt a bátyám, Ron.

- Hé, Ginny, én is be tudok mutatkozni – zsörtölődött Ron.

- Szia, Hermione Granger vagyok – mutatkozott be mosolyogva a barna hajú lány is, de közben lesújtó pillantást vetett Ronra.

- Én pedig Harry Potter.

Az a Harry Potter? Az nem lehet. Vagy mégis? Most kérdezzem meg, hogy – Bocsi, te vagy az, aki legyőzte Voldemortot? – Nem, az nagy bunkóság lenne. Most mit csináljak? – gondolkozott Honey kétségbeesetten.

- Hahó! – Harry meglengette az arca előtt a kezét.

- Micsoda? Bocsánat, nem figyeltem – szabadkozott Honey. Ginny és Hermione összemosolyogtak.

- Csak azt kérdeztük, hogy te ki vagy – tájékoztatta Ron.

- Én Hailey vagyok, de mindenki Honeynak hív.

- És mi a vezetékneved? – kérdezte Hermione.

- O’neill. A nevem Hailey O’neill.

- És te ugye nem Roxfortos vagy? Még sosem láttalak az iskolában.- tudakolta Hermione.

- Jaj, Mione, hagyd már szegény lányt. Ez nem kínvallatás – szólt rá Ron.

- Ugyan, nincs semmi baj. Eddig tényleg nem láthattál a Roxfortban, ugyanis Beauxbatonsos voltam. Idén kezdek a Roxfortban.

- De jó! És melyik évfolyamba fogsz járni? – kérdezte reménykedve Ginny.

- Hatodikba – válaszolta Honey az igazsághoz híven. Tényleg most kezdi a hatodikat.

- Ó, de kár. – Ginny szomorúan sóhajtott – Én még csak ötödikes leszek.

Ekkor megjelentek az eladók.

- Szia kislány. – köszöntek egyszerre.

- Ő Fred.

- Ő pedig George – mutatták be egymást. Honey erősen gyanította, hogy ikrek.

- Ők a bátyáink – kommentálta Ron.

- Négyen vagytok testvérek? – hüledezett Honey.

- Nem. Heten.

Általános nevetés tört ki a társaságon, látva a lány elképedt arcát.

- Gyere, körbevezetlek – ajánlotta Ginny. A többiek is velük mentek.

Jó félóráig szórakoztak egyes termékeken. Honey nem vette észre, hogy Harry elég sűrűn pillant rá.

Egyszer Honey ránézett az órájára.

- Te jó ég! Öt perc múlva találkoznom kell a családommal, és még macskát is akartam venni. – mondta.

- Gyere gyorsan, elkísérünk – ajánlotta fel Hermione és Ginny.

A következő pillanatban már rohantak a Mágikus Menazséria felé. Ott Honey szétnézett. Egyből megakadt a szeme egy gyönyörű fehér-fekete macskán. Megvette, majd a bolt előtt elbúcsúzott a lányoktól.

- Nagyon örülök, hogy megismerhettelek titeket, kérlek, köszönjetek el helyettem a fiúktól is. Rohannom kell.

Gyorsan megpuszilta újdonsült barátnőit, majd elkezdett rohanni oda, ahol elváltak. Már mindenki türelmetlenül várta.

- Késtél! – köszöntötte Lucius.

- Nagyon sajnálom, de…..

- Csend legyen!

Honey odaadta macskáját Narcissának, aki egy hangos pukkanással köddé vált. Lucius a gyerekeknek adott egy törött tintásüveget.

Mikor megérkeztek, Honey a szerzeményeivel felvonult a szobájába. Macskáját elengedte, könyveit, talárjait elpakolta.

Este az ágyban a nap eseményein gondolkodott. Egy fiú arca lebegett előtte, majd elnyomta az álom.