31-én, hétrőn este még utoljára ellenőrizte, hogy a fogkefén és fésűn kívül minden be van-e pakolva, a tankönyvektől egészen a szoknyákig, összeszedte Bibble holmiját, és mindent kikészített.

Este azzal a tudattal aludt el, hogy holnap valami új várja – és csak rajta múlik, hogy álom, vagy rémálom lesz.

Másnap reggel - tőle szokatlan módon – magától kipattant az ágyból. Fogat mosott, felöltözött, megfésülte hosszú haját és kicsit sminkelt is. Bibble-t bezárta a kosarába, és elindult, hogy lecipelje a lépcsőkön a cuccát meg a macskáját. Mikor leért, egy házimanó futott felé.

- Jaj, a kisasszonyka egyedül hozta le a ládáját! – sipította.

- Miért, nem szabadott volna? – kérdezte megilletődve Honey.

Ekkor viszont meghallotta, hogy jön le még valaki a lépcsőn. Megfordult, és Dracoval találta szembe magát.

- Jó reggelt, Honey –köszönt rá mosolyogva.

Honey meglepődött. Draco még sosem hívta őt Honeynak.

- Beteg vagy? – tudakolta kedvesen.

- Csak próbáltam kedves lenni, Hailey – szólt vissza Draco sértődötten.

Honey fejében megkondultak a vészharangok. Jaj, nehogy most megsértődjön itt nekem – rimánkodott magában.

- Nem úgy gondoltam – indult Draco után, aki addigra már a konyhában várta a reggelijét.

- Ne haragudj rám. Csak meglepődtem, mert még sosem hívtál Honeynak – magyarázkodott.

Draco még egy pillanatra dühösen megvillantotta szemét, de aztán – elmosolyodott.

- Semmi baj.

Ekkor Honey olyat tett, amit még álmában se. Átölelte. Draco teljesen megdöbbent. Honey elengedte őt, és hátralépett. Lépteket hallott. Egy perc múlva Narcissa jelent meg az ajtóban. Rögtön hozzálátott a parancsok osztogatásához. Az egyik manó teát készített, a másik pirítóst, a harmadik tejet és zabkását vett elő,a negyedik megterített, az ötödik kávét főzött, a hatodik, hetedik, nyolcadik kihúzta Honeynak, Draconak és Narcissának a széket, a kilencedik……

Mikor mindennek készen voltak, már csak Luciusra vártak. Az aranyvérű családoknál bevett szokás volt, hogy a családfő nélkül nem ülnek le enni. Persze ez a hagyomány már elég elavult, csak az “aranyvér-mániások” ragaszkodnak hozzá.

Kis idő múlva Lucius is kegyeskedett lejönni, így a család még éppen időben meg tudott reggelizni. Elég későn indultak el.

Narcissa csak megfogta a csomagokat, és elhoppanált, míg Draconak és Honeynak hopp-porral kellett utazniuk, amit Honey kifejezetten utált.

Mikor megérkeztek az állomásra, már csak pár percük maradt. Gyorsan felrakták a csomagokat, majd Lucius még váltott néhány szót Dracoval négyszemközt.

A vonat lustán mozgásba lendült. Draco még fel tudott ugrani a vonatra, mögötte pedig Honey “segítőkészen” becsukta az ajtót. De nem azért, mert annyira segíteni akart, hanem mert feltétlenül meg akarta keresni Harryéket, és valamiért úgy érezte, Draco ennek nem örülne.

- Tudod mit, Draco? – kérdezte tőle. – Én most keresek magamnak helyet. Nem akarok a terhedre lenni. – azzal, még mielőtt testvére akár csak tiltakozni tudott volna, elindult. Draco megvonta a vállát, és elment a másik irányba.

Honey hosszas keresgélés után végül ráakadt barátai fülkéjére a vonat hátsó felében.

Mosolyogva benyitott:

- Sziasztok! Leülhetek? – kérdezte. Körbepillantott. Mindenhonnan mosolygó arcok néztek vissza rá. A fülkében mind ott ültek: Ron, Ginny, Hermione és Harry. Amikor Harryre nézett, gyomra liftezni kezdett. Harry rámosolygott, majd a vele szemben lévő ülésre mutatott rögtön az ajtó mellett.

- Ülj le nyugodtan – mondta kedvesen. A hangjától Honey teljesen elolvadt.

Honey és Harry elhelyezték Honey csomagját a poggyásztartón, majd leültek és beszélgetni kezdtek.

- Tudod már, hogy melyik házba fogsz járni? – kérdezte Hermione.

Honey tanácstalanul nézett rá, mire Hermione és Ginny beavatták a Roxfort menetébe. A házakkal kezdték. A fiúk nem nagyon szóltak bele, csak néha egy-egy becsmérlő megjegyzést tettek a Mardekárosokra.

Körülbelül fél óra elteltével kopogtak az ajtón.

- Sziasztok! Leülhetek? – kérdezte egy lány.

Honey odakapta a fejét, és szélesen elmosolyodott.

- Viv! – sikította, és a lány nyakába vetette magát.

Nem is tudtam, hogy ő is a Roxfortba fog járni. Olyan boldog vagyok – gondolta Honey magában.

- Jaj, úgy örülök neked! De hát hogy hogy ide jársz? – kérdezte Honey tanácstalanul.

- Bocsi, nem akarok közbeszólni, de te ki vagy? – kérdezte Ginny.

- Jaj, ne haragudjatok! Ő itt Vivianne Kimberly. Együtt jártunk a Beauxbatonsba. – hadarta el Honey.

- Szia! Hermione Granger vagyok, ők pedig Ginny és Ronald Weasley, valamint Harry Potter. – mutatta be a többieket is Hermione.

- De szólíts csak Ronnak – tette hozzá gyorsan Ron.

- És miért jöttetek át a Beauxbatonsból? –kérdezte Ron.

Mindkét lány szomorúan lehajtotta a fejét.

- Meghaltak a szüleim, – sóhajtotta Viv, miközben igyekezett nem sírni – és most a nagymamámhoz költöztem.

- És te, Honey? – kíváncsiskodott tovább Ron. Hermione és Ginny ijedten összenéztek. Idióta Ron! – mutatta a pillantásuk.

- Meghalt az anyám – válaszolta keserűen Honey. – De ez nagyon bonyolult.

- Mondd el, kérlek – kérte Harry.

- Nem. Most nem. Nemsokára úgyis megtudjátok – mondta Honey. – Viv, gyere ki velem a mosdóba, kérlek.

Honey berángatta Vivianne-t a WC-be, és mindenről beszámolt: Luciusról, Dracoról, az egész új életéről, és megkérte barátnőjét, hogy ezeket ne említse Harryéknek.

- Számíthatsz rám – ígérte meg Viv. Megölelték egymást, majd visszaindultak a fülkébe. Jó félórája elmentek már. Tudták, hogy már aggódnak értük.

A folyosón viszont összefutottak valakivel, akit Honey most mindenképpen el szeretett volna kerülni.

- Hailey, hol ülsz? Már égen-földön kerestelek. – mondta dühösen Draco.

- Hagyj most, Draco. És egyébként is, a nevem Honey. – fújtatott.

- Malfoy! – dörrent Dracora valaki hátulról.

- Potter! – köpte Draco a szavakat, miután megfordult.

És valóban. Harry ott állt kivont pálcával a kezében, készen arra, hogy kiátkozza Dracot a vonatból, ha csak egy ujjal is hozzá mer érni Honeyhoz.

Honey tudta, hogy gyorsan kell cselekednie, mielőtt még nagyon elmérgesedik a helyzet.

- Harry, Draco, álljatok le! – kiáltotta dühösen, mikor a fiúk már majdnem megátkozták egymást.

- Harry? – Draco teljesen ledöbbent.

- Draco? – Harry legalább annyira.

Viv elkezdte vonszolni Harryt a kupéjuk felé, míg Honey Dracot rángatta.

- Mondd, mégis mire lett volna ez jó? – vonta kérdőre testvérét.

- Hogy hogy mire lett volna jó? Potter az ellenségem! A Malfoy család ellensége! Sőt, a tiéd is! És mi az, hogy Harry? Honnan ismered te Pottert? – vette át a szót Draco, sarokba szorítva Honeyt.

- Nem ez a lényeg – tért ki a válaszadás elől a fiatal lány. – És most, ha megbocsátasz, át kell öltöznöm.

Ezzel a végszóval sarkon fordult, és elrobogott a fülkéjük irányába. Megfájdult a feje.

A francba is, mint két kiskakas! – káromkodott magában.

Mikor belépett a fülkébe, több kíváncsi tekintet szegeződött rá. A fiúk szemében még dühöt is felfedezett.

- Mondd csak, mit akarsz te Malfoytól? – tért rá a lényegre Harry. Szeme villámokat szórt.

- Semmit nem akarok Malfoytól. – kezdte Honey. Nagyon elveszettnek érezte magát.

- Fiúk, kimennétek? Át szeretnénk öltözni!

Ginny közbelépése mentette meg őt a kínos kérdésektől.

Átöltöztek, bár Honey igyekezett minél lassabban végezni ezt a “műveletet”.

Utána szó nélkül átengedték a fiúknak a terepet. A fiúk is átöltöztek. Egy ideig szótlanul ültek, míg végre a vonat lassítani kezdett. Viv és Honey már nyúltak volna a csomagjaikért, de Ginny rájuk szólt:

- Hagyjátok! Azokat felviszik a kastélyba.

Így hát leszálltak. A hátuk mögött felhangzott (egy pár ember számára) ismerős hang.

- Elsősök! Ide hozzám!

- Szia Hagrid! – köszöntek kórusban a régi Roxfortosok. Viv és Honey megszeppenve hallgatott.

- Szervusztok, gyerekek! Jó estét, McGalagony professzor – hallották Hagrid mély, brummogós hangját.

- Jó estét. Önök is a felsőbb évesekkel mehetnek fel a kastélyba, de megkérem önöket, hogy a bejárati csarnokban várják meg az elsőéveseket a beosztáshoz – mondta Honeynak és Vivnek címezve a mondatát.

Miután a tanárnő elment, ők is elindultak Ginnyékhez, akik már vártak rájuk a fiákereknél.

- Vajon mit akarhatott az öreg McGalagony a vonaton? – töprengett Ron hangosan.

- Jaj, Ron, használd már az eszed! – pirított rá Hermione. – Nyilvánvaló, hogy a tanulók biztonságára ügyelt. Most, Voldemort visszatérte után…...

Honey megtorpant.

- Hogy mi? – nyögte elhalóan. Arca hirtelen elsápadt.

- Honey, jól vagy? – Harry odaugrott, hogy ha a lány elájulna, el tudja kapni.

- Mi az, hogy Voldemort visszatért? – kérdezte, miközben a hangja remegett.

- Hogy hogy mi az? Te nem tudtad? – Hermione csodálkozva rápillantott.

- Ezt majd később beszéljük meg, mert aztán nem marad fiáker – szólt közbe Ginny.

Bemásztak az utolsók között egy fiákerbe. Az út a kastélyig csöndesen telt.

A bejárati csarnokban aztán elváltak. Harry, Ron, Ginny és Hermione bementek a nagyterembe, hogy helyet foglaljanak a Griffendél asztalánál. Honey és Vivianne kint várakoztak, amíg az elsősök meg nem érkeztek.

Amikor az elsősök is megérkeztek Hagrid vezetésével, McGalagony bevezette őket a nagyterembe.

Honey felpillantott a mennyezetre. Az az eget mutatta. Ez gyönyörű! – ez volt az első gondolata. A négy hosszú asztal felett gyertyák százai lebegtek.

Mikor odaértek a négy függőlegesen elhelyezett ház végére, egy ötödik, a többi asztalra merőleges asztalnál Hagrid éppen helyet foglalt. Honey egyből rájött, hogy az a tanári asztal lehet.

Egy ócska kalap elkezdett szavalni. Honey nem hitt a fülének.

Én vagyok a Teszlek Süveg,

A kalapok kalapja,

Ha azt akarod megtudni,

Hol viheted még sokra,

Ne is tekints más kalapra,

Én vagyok az embered,

Húzz fejedbe, s megtudod,

Hogy hol van a helyed.

Ha bátor vagy, s vakmerő,

A Griffendél a házad,

Ha hűséges vagy, s szorgalmas,

A Hugrabugba várnak.

Ha éles az elméd,

A Hollohátba mehetsz,

Ha ravasz vagy, s becsvágyó,

Mardekáros lehetsz.

Bár én még elvégzem azt,

Amiért lettem,

Mert tudom, hogy ezt más

Nem teheti helyettem.

Mégis, tudom, kárt teszek,

Az egységet megbontom,

De köteleznek rá, mert

Ez a feladatom.

Ami egyben lenne teljes,

Azt négy felé osztom,

Nem tagadhatom meg,

Ez az én posztom.

Most borús idők járnak,

Az egység talán furcsa,

De fogjatok össze,

Ez a győzelem kulcsa.

Látom már, hogy a teremben,

Most mindenki éhes,

Nem leszek így

Túlzottan beszédes,

Hogy megteljenek a gyomrok,

S mindenki jól lakjon,

Essünk hát túl gyorsan az

Év eleji beosztáson.

A teremben egy pillanatig néma csönd uralkodott, majd mindenki egyszerre kezdett el a szomszédjával beszélgetni. McGalagony és Piton gyilkos pillantása azonban mindenkit meggyőzött afelől, hogy jobb csöndben maradni.

- Akit szólítok, jöjjön ide, üljön le a székre és tegye a fejére a süveget – mondta McGalagony.

- Allan, Diana.

Egy vörös hajú kislány kisétált a székhez, majd pár másodperc múlva:

- HUGRABUG!

Honey tovább már nem figyelt a beosztásra. Tekintetével megkereste a Griffendél asztalánál Ginnyéket, majd a Mardekár asztalánál Dracot. A torka összeszorult.

Istenem! Vajon hova kerülök? Apám, Draco, sőt mindenki azt várná, hogy Mardekáros legyek. De én a Griffendélbe akarok kerülni. – gondolkozott.

Szétnézett maga körül. Mellette ott állt Viv, és még felfedezett a közelében egy fiút is, aki ugyanolyan idősnek látszott, mint ő!

A továbbiakban azon gondolkozott, ki lehet az a fiú.

Miután az utolsó elsőst is beosztották, McGalagony megszólalt:

- Idén rendkívüli esetnek lehetünk példái. Három hatodikos tanuló is érkezett az iskolánkba. A Teszlek Süveg őket is beosztja valamelyik házba.

- Black, John.

Pár perc után John a Griffendélbe került.

- Kimberly, Vivianne.

Honey szorított barátnőjének, hogy a Griffendélbe kerüljön, de aztán:

- HOLLÓHÁT!

- Malfoy, Hailey.

A teremre döbbent csend ereszkedett.

- Lám lám, egy újabb Malfoy. Nos, hova tegyelek? Okos vagy, az nem vitás. A szorgalom viszont nem erényed. Bátor vagy. Vakmerő. Viszont van benned ravaszság, és bizonyítási vágy. Nem mellékes, hogy Malfoy-vér csörgedezik ereidben. A Malfoyok pedig évszázadok óta Mardekárosok. De az anyád Griffendéles volt, és látom, hogy a Griffendélhez húz a szíved, hiszen vannak ott barátaid. Nos, akkor legyen a:

GRIFFENDÉL!